Székliftek

A székliftek abban különböznek a lépcsőjáróktól, hogy rámpa helyett egy kis ülőfotelen lehet rajtuk utazni. Ez a készülék ugyan kerekesszékesek számára nem megfelelő, azonban kisebb helyigénye miatt szűkebb helyekre is beszerelhető. Idős vagy nehezen mozgó emberek számára megkönnyítheti a több szintes lakásban való közlekedést vagy a kertbe való kijutást, hiszen kültéri változatban is elérhető.

 

Az esztétikus kialakítású ülőfotel párnázott ülőkével és háttámlával, valamint karfával és lábtámasszal gondoskodik a kényelmes utazásról. A székliftek emelett a liftekhez hasonló többszörös biztonsági rendszerrel védik használóikat és a környezetben élőket. A beépített fogókészülék megakadályozza, hogy a készülék bármilyen okból túllépje a megengedett haladási sebességet, illetve a szorításgátló és becsípődésgátló készülékek vigyáznak arra, hogy a gép haladás közben ne nyomja össze az esetlegesen útjába kerülő tárgyakat. A nagyobb biztonságérzetről a fotelbe épített biztonsági öv gondoskodik. Mivel a fotel ülőkéje, lábtámasza és karfája összecsukható, a széklift álló helyzetben nem foglal sok helyet, így fenttartva a lépcső kényelmes használatát a gyalogosan közlekedőknek. Az otthonos érzet biztosítása érdekében több színben választató burkolatot tudunk kínálni a székliftjeinkhez.

 

Ezek a kis helyigényű gépek szinte bármilyen többszintes lakásba beszerelhetők, egyenes és forduló lépcsőkön, kül- és beltéren egyaránt. A termékpalettánkon kis helyigényű, és akár fa lépcsőre is szerelhető székliftek is megtalálhatók. Kollégáink örömmel segítenek kiválasztani az Ön számára legideáisabb megoldást. Kérjen tőlünk árajánlatot!